Hungary's Got Talent - Csábítani tanítja a nőket a Hungary’s Got Talent rúdtáncosa

Molnár Nikolettet a Hungary’s Got Talent egyik nagy esélyeseként és meglepetéseként emlegetik. A fiatal édesanya kislányával együtt érkezett a válogatóra, ahol a zsűrit teljesen lenyűgözte csodálatos rúdtánctudásával. Mint azt Nikolett az NLCafénak elmondta, először félt attól, hogy sok negatív kritika éri majd, de ez szerencsére fordítva sült el.
A korábban balettet tanuló táncosnő a Hungary’s Got Talent előtt csupán néhány évvel fogott bele ebbe a különleges táncformába, de mint mondja, már akkor is tudta, hogy nagy álma teljesül, ha a rúdtánccal foglalkozhat.
„Amikor először láttam a tv-ben ezt a táncot, tudtam, hogy ezzel »kell« foglalkoznom. Ez az én utam. Az első órámra úgy mentem el 2011-ben, hogy biztos voltam abban, hogy versenyezni, tanítani fogok, és valóra válik az álmom: megnyitom a saját rúdtánc- és szépségstúdiómat.”
A Hungary’s Got Talentben nyújtott produkciója után pedig rengetegen gratuláltak neki és keresték fel, hogy tanácsot kérjenek.
„A leginkább azzal kerestek meg, hogy szeretnének kinyílni, nőként élni, szeretnék felvállalni a vágyaikat, önmagukra találni. A másik sarkalatos pont, hogy szeretnének szép alakot, formás izmokat. A harmadik típusú megkeresés, hogy szeretnék a szerelmüket elcsábítani, vagy esetleg újra meghódítani egy lenyűgöző rudas produkcióval. Elsősorban azt szoktam javasolni, hogy fogalmazza meg önmaga számára, hogy mire vágyik a szíve mélyén. Amikor már tisztán érzi ezt, akkor kezdjen el apró pici lépéseket tenni a hőn áhított cél érdekében. Ne legyen szigorú önmagához, ne ostorozza magát, ha nem úgy halad az útján, ahogy elvárná. Hiszen mindig minden a számunkra legmegfelelőbb időben  történik. Türelmesnek kell lennünk önmagunkkal szemben, szeretni kell magunkat. Bármennyire is furcsán hangzik, de legtöbbünk hadilábon áll ezzel.”
Mint azt Molnár Nikolett mondja, nőktől is és férfiaktól is olyan visszajelzéseket kapott, amilyenekre még álmában sem számított.
„A rúdtánc ma még egy nagyon pengeélen táncoló műfaj. Féltem attól, hogy még esetleg többen vannak azok, akik az éjszakai bárokhoz kötik, és nem ismerik el, mint egy nagyon kemény fizikai erőnlétet igényelő sportot. Ki sem tudom szavakban fejezni, mennyire boldog voltam, amikor a zsűriből Eszter és Patrícia csodálatos, elismerő szavai után számtalan női nézőtől kaptam a gratulációkat, a köszöneteket, amelyek középpontjában az állt, hogy mennyire hálásak, hogy ilyen büszkeséggel és méltósággal képviseltem őket. Férfiaktól pedig olyan visszajelzéseket kaptam, amelyekben csodálatukat fejezték ki, hogy ilyen teljesítmény mellett visszafogott amazon maradtam.”
Ami azonban a legnagyobb mértékben boldoggá teszi a Hungary’s Got talent visszafogott amazonját, az kislánya szeretete.
„Nagyon büszke rám a kislányom, a családom, a barátaim, a drága tanítványaim. Olyan jó érzéssel tölt el, hogy őket is büszkén képviselhetem. Rengeteget edzem, felpörgött az unalmasnak amúgy sem mondható életünk. Sokan megkeresnek, hogy szeretnének tőlem tanulni, tanácsot kérni. Megerősödött bennem, hogy jó úton járok, és folytatnom kell.”